Mit jelent az Ikigai?
Az Ikigai a japán filozófia része, leggyakrabban az élet értelmeként írják le, egy olyan okként, amiért reggelente érdemes felkelni. Az Ikigai azonban ennél sokkal komplexebb jelenség. Életfelfogás, amely minden napot mély értelemmel tölt meg és annak az érzése, hogy az egyén tevékenysége mások számára is hasznos. Az élet kiteljesedése, egzisztenciális érték, egy olyan érzés, amely arra vonatkozik, hogy a személy valami hasznosat tesz más valaki vagy a társadalom számára és ennek következtében érzi azt, hogy érdemes az életét élni. Az Ikigai az élet bármely területén megtapasztalható, akár a munkán, vagy a családi életen, a szabadidős tevékenységeken keresztül is. Az élet értékessége megtapasztalható a múlt értelmezésén keresztül, a pozitív jelenben való elmerülés, a jövőbeli célok kitűzése által, a negatív helyzetek elfogadása és az azokkal való megküzdés során.


Ami nem Ikigai
Az eredeti japán Ikigai filozófia mellett a nyugati társadalmakban egyre inkább elterjedőben van egy párhuzamos Ikigai értelmezés is. A Marc Winn nevéhez fűződő modell alapvetően Andrés Zuzunaga kríziskezeléshez megalkotott modelljén alapul és tudományosan nem megalapozott, ennek ellenére számos coaching és intervenciós vizsgálat során felhasználásra került. Ennek lényege, hogy négy területet szükséges áttekintenünk ahhoz, hogy elérjük célunkat:
- amiben jók vagyunk,
- amit szeretünk,
- amire a világnak szüksége van és
- amit megfizetnek.
Az Ikigai ugyanakkor nem az önös céljaink megvalósításáról szól és főleg nem az anyagi motivációtól vezérelt célokról, hanem önmagunkon túlmutató transzcendens célokról és tevékenységekről.
Az Ikigai segíti az önmegvalósítást, illetve az önmagunkon túlmutató célok megvalósítása és a mások számára hasznos tevékenységek végzésé révén a transzcendencia iránti szükségletünk kielégítését.
Az Abraham Maslow által kidolgozott szükséglethierarchia-elmélet a legfübb szükségleteinket az alábbiak szerint rangsorolta: a piramis alján találhatók a hiány alapú szükségletek (fiziológia, biztonság, kapcsolódás, elismerés), míg a piramis magasabb szintjein a növekedés alapú szükségletek (kogníció, esztétika, önmegvalósítás, önmeghaladás). Legfőbb céljaink, például életcélunk megvalósítása, illetve a társadalom számára hasznos tevékenységek végzése találhatók a piramis csúcsán.
- 8. Transzcendencia iránti szükséglet (pl. önmeghaladás, mások segítése)
- 7. Önmegvalósítás iránti szükséglet (pl. önkifejezés, életcélunk megvalósítása)
- 6. Esztétika iránti szükséglet (pl. művészetek, szépség)
- 5. Kogníció iránti szükséglet (pl. tanulás)
- 4. Elismerés iránti szükséglet (pl. kompetencia, önbizalom)
- 3. Kapcsolódás iránti szükséglet (pl. család, barátok, szeretet)
- 2. Biztonság iránti szükséglet (pl. anyagi biztonság, egészség)
- 1. Fiziológiai szükségletek (pl. táplálkozás, légzés, létfenntartás)

Az Ikigai coaching azokat tudja leginkább támogatni, akik
- normatív krízist élnek át (életnegyedi válság, életközepi válság, időskor megélése)
- önismeretüket szeretnék fejlesztése
- önmagunkon túlmutató célkitűzéseket szeretnének elérni
- karrierváltást terveznek, karriermenedzsmentben érintettek
- vezetői működésüket szeretnék fejleszteni és csapatuk szervezeti működését hatékonyabbá tenni

Az Ikigai coaching azoknak nem javasolt még, akik
- kizárólag személyes céljaik elérésében motiváltak
- tökéletesen tisztában vannak életükkel, amely az általuk eltervezett irányba halad
- olyan tanácsadást szeretnének, amelyben egy szakértő kívülről mondja meg, mit tegyenek
- még nem állnak készen szembenézni önmagukkal
Amennyiben Ön is szeretne rátalálni életcéljára, illetve az önmagán túlmutató céljaira és megvalósítani azokat, keressen bizalommal, próbálja ki az Ikigai coachingot!
